Útvesztő tévelygőknek

  Köhögsz. Próbálod visszafojtani. Eltitkolni. Egy pohár vizet innál. Nincs sehol víz. Nincs pohár. Te magad is alig vagy. A négydimenziós tér síkra vetítve könnyen összetéveszthető a standard, háromdimenziós térrel. Jobban kell majd figyelned. A kapcsolódások véletlenszerűek is lehet­nek. Te reggel hat-harmincötkor ébredsz, va­laki más egy másik napon, egy másik helyen (túl sok az ismeretlen változó - még ne­ked is túl bonyolult lehet a játszma) felvesz egy kavicsot a talajról. A két cselekvés ugyanazt jelenti egy idegen, összetett és túlritualizált nyelven.
Rám nézel. Nem rám nézel. Még korán van. Nincs itt az ideje, hogy különbsé­get tegyünk magunk között. Tulajdonképpen még idő sincs. Hogy akarod elkezdeni? Megragadsz egy pillanatot és elkezdesz fennhangon számolni? Egy. Kettő. Három. Négy. Öt. Meddig? Hol fogod elhibázni? Egy idő után kimondhatatlanul hosszúak lesznek a számok, tudod? Mire megformálnád az agyadban a szót, már elenyészik minden és kezdheted elölről. Ne számolj.
Próbálj valami támpontot találni. Egyetlen különbség, egyetlen viszony és minden rendben, kezdheted is. Nincs könnyű dolgod, mi? Adjak neked egy kis segít­séget? Mit fizetsz egy axiómáért? Semmit? Ennyiért kettőt is kapsz. Nesze, itt egy rózsaszál és a Zérus. Elindulhatsz.