Útvesztő tévelygőknek

Bármit írhatok.
Az üres lap most lehetőségként áll előttem.
Üres világ. Én építem az univerzumot.
Semmi sincs, amíg nem hozza létre egy mondat. Kezdetben van a szó, a szöveg. Az írás az, ami megelőzi a világot. A nyelv határai a valóság határai itt. Ez az a tér, ahol én vagyok az egyetlen isten.
Te, olvasóm, legfeljebb cinkostársam lehetsz.
Miről meséljek ma neked? Mi az, amire kíváncsi vagy?

Egyszer volt egy. Látod, máris a nyelvi közhelyek irányítanák a szöveget helyettünk. Így nem lehet elkezdeni. Nem volt. Van. Most itt van egy.

Egy hős. Egy történetet mindig a hőse határoz meg, és igen, a hős ellensége is. Konfliktust teremtek neked, drága olvasóm, tudom, hogy szereted az ilyesmit. Látod, kedvellek téged. Apró gesztusokkal teszem számodra kellemessé az itt-létet. Cserébe majd én is kérek tőled néhány szívességet, később, mikor már megszoktad itt. Most csak dőlj hátra. Olvass. Élvezd, amit adok neked.

Gondolj rám úgy, mint a szolgálódra. Mesét szeretnél, kalandot, és én feltálalom neked, néhány kissé modoros, de mindig célratörő mondatban. Arra vágysz, hogy felkavarjanak, hogy valami olyat élj át, ami több mint a hétköznapi léted... és megadom neked. Itt, ezek közt a mondatok közt, én vagyok a legjobb barátod. Bízz bennem.

Nincs is más választásod.